2010. február 22., hétfő

Könyvajánlóim avagy miket olvastam mostanában



Régóta írom már, de most végre sikerült felrakni közülük egy párat. Ezek kis bemutatók a könyvborítókról és némi saját, személyes tapasztalat és vélemény a könyvekről, de aki nem szeretné tudni a cselekményét az ne olvassa a ! jelek közötti sorokat. Olvassatok sokat, mert mindig élvezet!
Fejős Éva: Eper reggelire

(Borító hátuljáról)
Ez a könyv a Hotel Bali című nagy sikerű regény folytatása
Az első mű rengeteg kérdést hagyott megválaszolatlanul. Az ott megismert négy barátnő élete immár végérvényesen összefonódott, talányosabb utakon, mint hinnénk. Milyen Drámai próbatétel elé állítja a sors Szilvit, a karrier vagy a szerelem fontosabb Gabi számára, vajon Dóra búcsút int e Balinak, a földi paradicsomnak az elképzelt boldogság reményében, és legfőképpen: helyrehozható-e a múlt szörnyű tévedése Judit számára, van-e újrakezdés a barátságban és a szerelemben.!

Már az első könyv után nagyon megtetszett. Szerettem benn a párbeszédeket, és azt, ahogy a szálakat felváltva párhuzamosan vezeti egy –egy fejezetben. Kicsit hasonlít a Szex és New York Lányaihoz: előfordul benne szerelme, megcsalás, ármány, apró női titkok és persze fontos a barátság és a karrier. Közben végig izgalomban tartott, és tele volt váratlan fordulatokkal. Előtte mindenképpen érdemes elolvasni a Hotel Balit, hogy érthető legyen miért haragszik mindenki Juditra.
!Mert míg a Hotel Bali Dóra szenvedéséről szólt, addig az Eper Judit megbánásáról, új életének elkezdéséről, és egy barátság erejéről szól, ami megmutatkozik a legnagyobb bajban is. !






Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam
!Pilar, a 28 éves joghallgató megcsömörlik napjai egyhangúságától, és gyerekkori barátjával, elhatározza, hogy megkeresi azt a csodát, amely megváltoztatja életük egyhangúságát. A fiú abban a Varázslatos pillanatban hisz, amelyet Isten azért ad, hogy megváltoztassunk mindent, ami boldogtalanná tesz. Pilar elkíséri barátját csodakereső útján a Francia-Pireneusokba, ahol egyre jobban erőt vesz rajtuk a szerelem isteni és megváltó ereje. Melegséggel, bölcsességgel, örömmel és váratlan szomorúsággal teli szerelmük története varázslatos megjelenítése azoknak a végtelen lehetőségeknek, amelyeket az élet arra kínál, hogy nyitott szívvel tudjuk befogadni a csodákat.!

Rengeteg Coelho művet olvastam már. Sok a lélek belső utazásáról szól, van, ami arról, hogyan találjuk meg önmagunkat, hogy küzdjünk a sorsunkért, és van olyan, ami a szerelmet keresi, és elemzi a legmélyebbre hatóan. Ez a könyv egy igaz szerelemről szól. Arról, hogyan szerethetünk valakit egy életen át, majd mikor eljön az idő, hogy el kell döntenünk mit választunk, a szerelmet vagy a hivatást, megtudjuk mi az igazán fontos.
Ez a könyv a döntésről ír. Arról hogy lehet egy ember egyszerre szerelmes, és hogy hihet eltántoríthatatlanul hitében. Hogyan ismerik meg egymást újra sok év után, hogyan tanítja meg a csodatévő papnövendék hinni szerelmét, miközben ő eldönti, hogy végleg a lány mellett marad.
A cím alapján az ember azt hinné a vége szomorú, és valóban a kezdete nem ígér boldog véget, de érdemes megtenni velük az utazást, míg mindketten eljutnak szerelmük kibontakozásáig. Egy vonat utam alkalmával kezdtem el olvasni és még aznap este be is fejeztem, mert nem bírtam letenni. Mindenkinek ajánlom, aki szereti könyveit, mert kihagyhatatlan.





Maggie Stiefvater: Shiver/Borzongás

Sokan tudják rólam, mennyire szeretem a vörös pöttyös könyveket (vámpíros, misztikus könyvek) és ez a könyv is egy ilyen gyöngyszem ezek közül. A megszokottal ellentétben ez nem egy vámpíros könyv, sőt, ténylegesen nincsenek is benne vámpírok.

A borzongás - Grace és Sam számára a szerelem mindig távoli volt. De amikor már kimondták, nem takargathatták tovább. Samnek küzdenie kell, hogy ember maradjon - és Grace harcol, hogy megtartsa a fiút - még ha ez a múlt sebeit, a jelen törékenységét és a képtelen jövőt jelenti is...

!Azért tetszett ez a mű, mert egy farkas történetét járja körbe. Egy olyan farkas történetét, aki egy télen megment egy lányt a hidegben és onnantól fogva csak a lány létezik számára. A lány is hasonló helyzetbe kerül, várja a farkast, aki minden nap őt nézi telente, míg nyárra el nem tűnik. Majd egy nyáron meglőve kerül a lány teraszára és onnantól fogva nem akar visszaváltozni, hogy örökre a lánnyal maradhasson. Sam tudja, hogy ez az utolsó nyara és ha most télre visszaváltozik, soha nem változik már emberré nyáron… !

A Borzongás arról szól, hogyan győzzük le az állatias ösztöneinket, emberi akarattal, a szerelemért. Megtesznek mindketten mindent, hogy ne következzen be az elkerülhetetlen. Megható, hogyan ismerik egymás gondolatait csak abból, hogy egymás szemébe néznek. És bár nagyon keveset beszélnek, néha elég csak a pillantás és egymásba látnak. Ez a mű is az igaz szerelemről,a „szerelem első látásáról” szól. Ami még nagyon tetszett, hogy a történet két nézőpontú, és megismerhettem mindkét főszereplő gondolatait. Aki szereti a farkasos műveket alapmű ez a könyv is.


Közben szorgalmasan írom a 3. fejezetet és majd jönnek még az elmaradt képek is:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése