2010. március 31., szerda

Bel Ami Forgatás -Robert Pattinson Mo.-on


Mind sokan tudják, a Alkonyat Edwardja, vagy Robertje, Magyarországon forgatja az angol kosztümös film, a BEL AMI néhány részletét. Mivel az Andrássy út homokkal borításáért kevesebbet kellett fizetni, mint Londonban, így a Pestiek részesültek abban az előnyben, hogy megcsodálhatják a díszleteket és nem mellesleg egész nap ácsingózva várhatják, hogy Rob mikor mosolyog, integet, vagy kacsingat feléjük, mivel eddig egyáltalán nem, és valószínűleg az elkövetkezendő napokban sem fog autogrammot osztani vagy fényképezkedni szegény magyar rajongóival.

Habár úgy olvastam fórumokon, hogy szerződésben van neki leírva (amit főleg ő kért így), hogy nem érintkezhet a rajongókkal és nem is oszthat autogrammot, mégis elég lehangoló és kiábrándító, hogy, itt van kis hazánkban, és mégsem lehet a közelébe menni. Sokan nem értik mi ez a nagy felhajtás, és az ott váró rajongókat is kifaggaták mire? miért? várnak ennyire, mert sajnos nem értették meg, hogy más módon már lehet, hogy soha nem jön el kis hazánkba Rob (vagy legalábbis nem sok esély van rá, mert az Alkonyat többi részét nem jönnek el ilyen kis országba promótálni, esetleg, akkor jön, ha megint egy kosztümös filmet forgatnak, amihez kell helyszín....ki tudja, a remény hal meg utoljára:-))


Dehát ne legyünk telhetetlenek és örüljünk magának a ténynek is, hogy ott van Pesten (sajnos Szegeden követem az eseményeket), de a képek és a videók megmaradnak.-)

És azért mégis kaptunk egy ici-pici, kis kedvességet, mert hát ő is érzi, hogy mindenki mire várna, és a sok pesti rajongó is kitartó, és miután egymást csittegve, csendesebben a megszokott sikítozástól állták végig a lányok a hétfői napot, Rob gyönyörű tört magyarsággal és akcentussal elrebegte szállodájába indulása előtt: "KÖSZÖNÖM, 'OH CSENBE VOTATOK". Ami magyarul annyit tesz, hogy megköszönte, hogy a lányok nem sikongattak egész nap, és azt hiszem ez sokaknak egy maradandó élmény marad:-) Ha mást nem, legalább ennyit kaptak a magyar rajongók, és ő is megtanult 4 magyar szót.

Itt a link ahol megnézhetitek, azt a pár szót:
http://www.youtube.com/watch?v=HdE6vKyVzsk&feature=player_embedded

Ezen a linken pedig még több, folyamatosan frissülő, kép és videó található:
http://www.indeciso.try.hu/

És most néhány kép a forgatásról:

Egy életképes jelenet az Utcán, Sok statisztával és szép kosztümökkel, és Rob a sárga virágcsokrot viszi épp.
A filmben több híresség is megfordul, többek között Uma Thurman (Kill Bill), és már itt van a női főszereplő is Kristin Scott Thomas (azt hiszem ő van a képen)
A nagy újságolvasós jelenet, amit sokszor vettek fel.

Ez a kép a blikkből való, de itt találhattok még: www.blikk.hu/robert jó minűségűek

2010. március 29., hétfő

Aranygaluska és bolognai recept és kép

Betti barátnőmmel megint sütés-főzésre adtuk a fejünket. Aranygaluskát és bolognai tésztát készítettünk. Az én részem volt az aranygaluska, ő készítette a bolognai tésztát. Ritkábban vágunk bele olyan komoly dolgokba mint a sütés, de néha ez is jól esik. És az sosem árt, ha az ember egyszer majd meg tud főzni magára (esetünkben sütöttünk is:-).

Az aranygaluska receptet a www.desszert.eu honlapról vadásztuk, a bolognai rakottastésztát a www.nosalty.hu -ról.


Miután megszereztünk minden hozzávalót, nekiláttunk a sütés főzésnek, szépen követve az utasításokat( meg ahol úgy éreztük, a sajátunkat is, mivel kiderült, hogy szegény egyetemistáknak, nincs itthon mindene, így a "találd fel magad akció" is működött. De ahogy mondani szoktuk, egy egyetemista mindent megold- azt is amit nem kell:-)
Túlestem életem első dagasztásán, míg Betti a húst, az öntetet és a csőtésztát intézte.Kb másfél órával később két nagy tál (tepsi és serpenyő) étellel gazdagabban, nekiláttunk, akkora már farkas éhesen, elpusztítani a felhalmozott, anyagban gazdag vacsit:-)Majd, hogy ledolgozzuk a kalóriát, átballagtunk az átköltözött Jatéba, és becsületesen végig roptuk a másfél órát (én csak 1-et, mert Gólyatáboros csopitalink volt) a Magna Cum Laude izomlazító dallamaira!A főzési folyamat képekkel és recepttel lentebb:

Előkészületek a sütés előtt
Sütés közben

És a kész szívecske formájú galuska


Aranygaluska

Hozzávalók (6 adaghoz)

A tésztához:
250 g liszt (BL55)
25 g porcukor
25 g vaj
20 g élesztő
3 g só
1 db egész tojás
110-120 ml tej
1 db citrom héja

A vaníliasodóhoz:
750 ml tej
1 db vaníliarúd belseje
4 db tojássárga
50 g cukor
40 g liszt
kevés rum

A szóráshoz, kenéshez:
110 g darált dió
90 g kristálycukor
olvasztott vaj



Elkészítés

1. Az összes összetevőt mérjük ki egy üstbe úgy, hogy az élesztő ne érintkezzen közvetlenül a sóval. Majd gyúrjuk teljesen simára a tésztát.

2. Ezután 30 percig pihentessük a tésztát.

3. Míg kel a tésztánk, vékonyan vajazzunk, lisztezzünk ki egy 26 cm átmérőjű tortakarikát. (Esetünkben tepsit, mert csak az van.)Keverjük össze egy tálban a szóráshoz előkészített darált diót a kristálycukorral.
4. Ha megkelt a tésztánk, nyújtsuk ki 2 cm vastagra, majd nagyjából egyforma darabokat szaggassunk belőle pogácsaszaggatóval, maradék nélkül.(Kanállal)

5. A kiszaggatott tésztákat egyenként olvasztott vajjal alaposan leecseteljük, majd alaposan a cukrozott dióba forgatjuk, végül szorosan a kivajazott formába tesszük.
6. Ha megtelt a forma, a maradék cukros dióval megszórjuk, és újabb 30 percen át kelesztjük.

7. Míg kel az aranygaluska, elkészítjük a vaníliasodót. A cukrot és a lisztet egy tálba tesszük, alaposan elkeverjük.
8. Hozzáadunk 500 ml tejet, valamint a tojások sárgáját. Ezzel csomómentesre keverjük.

9. A maradék tejet feltesszük főni a vaníliarúd közepével, majd ha felforrt, vékony sugárban, folyamatos keverés mellett a tojássárgás alaphoz öntjük.
10. Az így kapott keveréket visszaöntjük a fazékba, és kis lángon besűrítjük, míg ízében elmúlik a lisztes érzet. Végül adjuk hozzá a rumot is.(Hát rumunk sem volt, ez kimaradt)FIGYELEM! Ha a sodó valamilyen okból becsomósodna, csak turmixoljuk össze, és már jó is.

11. A megkelt aranygaluskát 170 C-os előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.

12. Kihűlés után meleg vaníliasodóval leöntve tálaljuk.


És amit Betti készített:
Bolognai Rakottas Tészta

Előkészület: kb. 30 perc Sütés: kb. 30 perc

hozzávalók 4 főre

  • 500g penne tészta
  • olaj (a főzővízbe)

Mártáshoz:

Öntethez:

  • 2 tojás
  • 1 kis pohár tejföl
  • kb. 5 dkg reszelt sajt
  • bors

Tetejére:

kb. 10 dkg saj reszelveA terítésünk még nem a Vacsoracsatába való, de törekedtünk azért...
Judit azt mondta 5 pontos( Kérdés? -Melyik műsor pontozása szerint):-)

Jó sütés, főzést a receptek kipróbálásához!

2010. március 28., vasárnap

Muse - a Szigeten


Fotó twitteről: egy rajongójuk a cd plakáttal és oldalt Dom (dobos) és Matt

ÓHHH nem hiszem el!

Erre csak ezt lehet mondani! Habár még csak bő egy éve hallgatom a zenéjüket, de visszamenőleg már nagyon sok cd-jüket és dalukat ismerem. A héten adtak ki egy közleményt miszerint Nyáron a hagyományos sZIGET FESZTIVÁLON fellép a Muse!!!!!!


Tagok:

Itt a hivatalos cikk a fellépésről: www.sziget.hu

Amikor megjelent a Black Holes & Revelations, mindenki azt gondolta: nincs folytatás. Az egyszerűen nem létezik, hogy a legjobbnál van jobb. Ez az album azt üzente, nincs másik világ a tökéletesen túl, a történet – olyan emlékezetes fejezetekkel, mint a Take A Bow, a Supermassive Black Hole, az Assassin és a Knights Of Cydonia - a közönséges halandó által beutazhatatlan univerzumba repített el, a titkok eddig szigorúan őrzött kamrájában játszódva, oda, ahová a rajongók még egyszer nem tehetik be a lábukat. A devoni Muse, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait, tavaly az év végén újabb kozmikus energiák birtokába jutott: a The Resistance ismét összegyűjtötte a híveket egy másik olyan kalandot ígérve, amit csak a zene nyelvén lehet megfogalmazni. A szárnyaló, feltartóztathatatlanul előre nyomuló The Resistance kétségeket ébreszt és reménnyel tölt el, újrafogalmazva a Muse élén álló zseniális Matt Bellamy szorogásait, újra-feltámadását, már-már mitológiai erejét, miközben a hallgatókat egy újabb összeesküvés-elmélet középpontjába helyezi. A Muse-zal kapcsolatos jelzők – az NME az évezred legfontosabb hangjai gyűjteményenek nevezi a zenekar albumait, a rockzenét akadémikusan összegző Uncut azt írja, hogy a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene – kezdenek elfogyni, maradjunk tehát annyiban, amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik. Még nincs kimondva, hogy a legnagyobb, de sokáig erre sem kell várni. Hölgyeim és uraim! Három telt házas Wembley stadion-show és egy hisztérikus sikerű világkörüli turné után ezen a nyáron a Sziget Nagyszínpadán: a Muse!


Unintended- Kedvenc számom tőlük dalszöveggel és fordítással

You could be my unintended
Choice to live my life extended
You could be the one I'll always love
You could be the one who listens to my deepest inquisitions
You could be the one I'll always love

I'll be there as soon as I can
But I'm busy mending broken pieces of the life I had before

First there was the one who challenged
All my dreams and all my balance
She could never be as good as you

You could be my unintended
Choice to live my life extended
You should be the one I'll always love

I'll be there as soon as I can
But I'm busy mending broken pieces of the life I had before

I'll be there as soon as I can
But I'm busy mending broken pieces of the life I had before

Before you



És a fordítás a www.zeneszöveg.hu-ról

Akit nem akartam igazán

Te lehetnél az, akit nem akartam igazán
Egy esély egy teljesebb életre
Te lehetnél az, akit mindig szeretni fogok

Te lehetnél az, aki meghallgatja
A lelki mélyrepüléseim
Te lehetnél az, akit mindig szeretni fogok

Melletted leszek, amint tudok
De össze kell ragasztanom a darabjait
Annak, ahogy eddig éltem

Elsőként jött az, aki próbára tett

Minden álmom és stabilitásom
Ő sosem fog felérni veled

Te lehetnél az, akit nem akartam igazán
Egy esély egy teljesebb életre
Téged kellene, hogy mindig szeresselek

Melletted leszek, amint tudok
De össze kell ragasztanom a darabjait
Annak, ahogy eddig éltem

Melletted leszek, amint tudok
De össze kell ragasztanom a darabjait
Annak, ahogy eddig éltem
Előtted

2010. március 24., szerda

Filmélmény- Komfortos menyország


Miután sikeresen meggyőztem Betti barátnőmet, menjünk el megnézni Peter Jakson új filmjét, még nem gondoltam, hogy egy ilyen filmben lesz részem.A film egy regény alapján készült, és Amerikában sikeresebb lett mint a Harry Potter sorozatok.

A filmet egy tizennégy éves lány narrálja végig. Az ő életéről és haláláról szól a film. Milyen lehet az a világ ahova halálunk után kerülünk? Mi tarthat itt egy lelket a földön? Meddig képes elmenni egy gyilkos emberi elme? ilyen kérdésekre keresi a választ a film.

A könyv az írónő egy fájdalmas gyerekkori traumáját dolgozza fel, művészien és megrázóan. Érdemes megfigyelni milyen szemszögből vizsgálja a halált. Ez nem az a mű ahol a sötétségben egyszer csak meglátom a nagy fényes ajtót és átlépek a mennyországba. Ez a kettő közti világ a kék horizont, ahol gyönyörű hegyek, színes labda kukorica föld, és minden szépség megtalálható, tele jelképekkel, emlékekkel. (hajók, világítótorony, piros virág) A film végig izgalomban tartja az embert, nem olyan akciófilm formán, inkább a csendekkel, a képekkel, a rengeteg rejtett szimbólummal, hogy a néző nem látja előre az eseményeket, kicsit inkább krimi jellegű. Ezzel szemben a látvány olyan mint egy fantasyfilmben, gyönyörű képi váltásokkal, rengeteg fénnyel megoldott jelenettel.

A film hatására fogom elolvasni a könyvet. Igazi Jakson film, szép képi világgal, és nagyon mély, és érdekes tartalommal.

2010. március 23., kedd

Utazás a boldogságba - 4. fejezet


Habár most lassabban, megy az írás, összehoztam a negyediket is, és epekedve várom, hogy tetszik, mi a véleményetek? Ne hagyjatok elbizonytalanodni, várom a megjegyzéseket!


4. Amazonas és a kávéház


Alice


Rákényszerítettem magam, hogy újra és újra végignézzem azt a borzalmas látomást. Próbáltam minél aprólékosabban kielemezni a látomás minden részletét. A város melyik részén lehet… melyik órában… milyen utca… van macskakő… milyen üzletek, épületek vannak a közelben? Mindig másra fókuszáltam, és egyre több mindent tudtam meg.


Azt már kikövetkeztettem, hogy a város sötétebbik részén lehettek, Brooklynban. Ezt a nő öltözködése árulta el. És kellett lennie a közelben egy színháznak is. Majd az időpontra kezdtem utalást keresni. Sötét volt, de mégis mindent tisztán láttam. A sápatag Hold halvány fénybe burkolt mindent. Még nem volt telihold, de nem sok hiányzott hozzá. Vészjóslóan világította meg a sikátort, mintha ezzel is a veszélyt jelezné előre. Révedésemből felpillantottam az égre… mintha még a látomásban lennék.


- Ma este lesz. Nem fogok időben odaérni, túl sokáig tart- szörnyedtem el, és bámultam a Holdat egy fél pillanatig. A fejem zúgott az erőltetett koncentrálástól, és ha a szívem még dobogott volna, kiugrott volna a helyéről, de nem vesztegethettem tovább az időt. Kerestem az utcán egy útbaigazító várostérképet, és memorizáltam merre kell mennem. Pont a város túlsó részén voltam, ahhoz képest ahova mennem kellett volna. Végignéztem a térképet, és fél perc alatt megtaláltam a legrövidebb útvonalat, ami az egyetlen megjelölt színházhoz vezetett.


Már előre láttam, hogy suhanok, de a Jasperes látomás nem változott…


Mindeközben küzdöttem a belülről mardosó kétségek, és a bizonytalanság ellen. Agyamban csak úgy peregtek a képek és a gondolatok.

- Oda fogok érni időben? Meg tudom fékezni? – de mélyen, valahol legbelül már tudtam a választ. Nem láttam ott magam… és nem láttam, hogy változott volna bármi is. Mindennek ellenére képtelen lettem volna egyhelyben maradni és várni mi fog történni. Még mindig jobb mindent megpróbálni és szembenézni a sikertelenséggel, mint nem tenni semmit, és azon rágódni egész hátralévő (azt hiszem létemen keresztül), hogy mi lett volna ha, akkor bátrabb vagyok, és meg merem próbálni a lehetetlent.


Szaladtam, szinte már repültem a házak között. A fejemben most is pontosan láttam az utcák számait sorban, mintha előttem lettek volna papíron. Az utcák sötétek és kihaltak voltak, nem láttam egy lelket sem. Odaértem a színház oldalához. Mélyen a levegőbe szimatoltam. És megcsapta az orrom az a kesernyés, fémes szag, amit ezer közül is felismertem volna. Nem akartam látni. Nem akartam tudomásul venni azt, ami valószínűleg már bekövetkezett.


Lassan lépkedtem a szagok irányába melyek egyre erősebbek lettek. Fűszeres, virágillat keveredett a vér fémes, kesernyés szagával. Megálltam. Kábán meredtem a velem szemben levő hirdetőoszlopra, amit olyan jól ismertem már a látomásomból. A plakáton egy vörös ruhás nő húzta fel szoknyája szélét, incselkedve a vele szemben bámészkodó nézőre. Mély levegőt vettem, majd abbahagytam a légzést, hogy ne essek még nagyobb kísértésbe, és ne érezzem a vér illatát.


Most már biztosan tudtam, hogy elkéstem. Ez az a hely. És nem tudtam megakadályozni. A lábam gondolkodás nélkül vitt előre. Jobbot a bal után. A gyomrom összeszorult a rettegéstől. Látnom kellett a saját szememmel is, mert addig nem voltam képes elfogadnia a tényt. Befordultam és szembetaláltam magam a látomásból már megismert jelenettel. A lány ott ült a földön, karjai élettelenül feküdtek mellette, kabátja rendezetlenül takarta felsőtestét. Mintha csak aludna. Fehér, halvány arcbőrét szépen keretezte fekete, feltűzött haja. Fedetlen nyakán egy rózsaszín, félhold alakú sebhely jelezte a harapást, és adott bizonyosságot számomra, hogy Jasper tényleg itt járt.


Megint kérdések záporoztak a fejemben – Ki lehetett ő? Tartozott valakihez? Vajon fontos volt valakinek? Fogják majd keresni, vagy a névtelenség és a feledés homályába vész, mint előtte már oly sokan?

A fejem zsongott és nem bírtam elviselni a látványt. Túl sok érzelem gyűlt fel bennem és éreztem, nem sokáig tudom tartani magam. A szomjam kezdett elhatalmasodni rajtam, kapart a torkom, és nem engedhettem meg, hogy én is hasonló szörnyűséget kövessek el. Visszatartottam a lélegzetemet, majd kihátráltam a sikátorból, és komótos léptekkel indultam el a város széle felé. Az agyam valamilyen hátsó zugában érzékeltem, hogy elhagyom a várost, és távolodva mélyeket sóhajtottam a párás, hűs levegőből, hogy kitisztítsam orromat. Bár nem volt szükségem levegőre, úgy éreztem mintha minden egyes szippantással tisztulna tüdőm. A szomjam már nem kínzott annyira, de a fájdalmas jelenet minden mozzanatával együtt örökre elmémbe égett.


Még egy illatot éreztem a nő körül terjengő szagok között. Egy édeskés, mámorító, bódító egyveleget, mely ott terjengett a lány körül. Jasper édes illata. Csak az övé lehetett, nem tartozhatott senki máshoz. Olyan volt, mintha egy régi emlékem jutott volna eszembe. Valami a régi életemből, mintha mindig is ismertem volna. Anélkül kötődtem hozzá, hogy egyáltalán találkoztunk volna.


Jasper az erdőben sétált. Mellette egy magas fekete hajú széles vállú fehér bőrű vámpír lépdelt. Magasan járt a Hold és megvilágította kettőjük arcát.


- Olyan sokáig tudtam tartani magam. Miért pont most? – Fakadt ki Jasper csendesen a mellette ballagónak. - Az a lány nem érdemelte meg, akár mennyire erkölcstelen volt is. És tudod mi a legrosszabb, Peter? Mindvégig nem éreztem bűntudatot, csak mikor megéreztem a lányból felém áradó félelmet, rettegést és fájdalmat. Képtelen vagyok még egyszer elviselni, felemésztenek az érzések. Néha úgy érzem, szétszakadok, annyira gyötör a bűntudat. Ilyenkor látom az arcukat és megint érzem a fájdalmukat, a dühüket.


-Habár, tudod, mi nem érezhetjük, amit te, és nem valljuk a nézeteidet, de támogatunk, és ha bármit tehetünk érted, csak szólj – fordult Peter Jasper felé, bíztató arckifejezéssel.


- Köszönöm, barátom. Csak annyit kérnék, hadd maradhassak veletek egy ideig, nem bírom már az egyedüllétet. Ha egyedül vagyok, csak a múlton merengek, és ebbe egyhamar beleőrülök. De távol kell lennem az emberektől és talán a ti közelségetek segít megőrizni az épelméjűségemet - Jasper lehajtott fejjel, maga elé meredve lépdelt tovább.


- Ohh, értem, maradj, ameddig csak kedved tartja. Az Amazonas elrejt minket, és biztos Charlotte-nak sem lesz ellenére, ha csatlakozol hozzánk. Mindig szeretett a közeledben lenni

- mosolyodott el Peter megveregetve Jasper vállát.


- Igen, mert régen nyugalmat árasztottam, de most csak fájdalom van bennem és kínzó bűntudat. Üres lettem. És nem tudom meglelem - e a békém valaha?


Visszatértem a látomásból és leültem egy tölgyfa mellé átgondolni a látottakat. Jasper a barátaihoz megy. Az Amazonasba. Jó érzéssel töltött el, hogy vannak barátai, nincs egyedül és nem magában szenved valahol. De majd belesajdult a szívem, ha arra gondoltam, mit élhet most át. Még a látványa is fájdalmat okozott, és annyira szerettem volna ott lenni mellette és átölelni. Tudatni vele, hogy ott vagyok és elfogadom minden feltétel nélkül. Akármit is tett, mindig is szeretni fogom, és csak remélhetem, hogy ő is elfogad majd engem egyszer, ha találkozunk, minden furcsaságom ellenére.


Majd eszembe jutott egy mondata: „csak mikor megéreztem a lányból felém áradó félelmet, rettegést és fájdalmat.” Jasper megérző, és érzékeli az emberek hangulatát, érzelmeit. Elképzeltem, mennyit szenvedhetett e miatt a képessége miatt és eldöntöttem, hogy ha módom lesz rá, mindig megnevettetem, és felvidítom. Soha többé nem érezhet szomorúságot a közelemben. Az ő boldogsága és segítése lesz létem célja. Mellette nagyon örültem az új felfedezésemnek, hogy nem csak én vagyok az egyedüli csodabogár. Tudni, hogy ő is különleges… ez megnyugtató volt.


De nem lehetek türelmetlen. Megtanultam, hogy amíg nem látom előre, nem fogunk találkozni, és várnom kell. Nem tudom mennyit, de várnom kell. És várnék rá egy örökkévalóságot is, ha szükséges.

Addig le kellett foglalnom magam, ha nem akartam én is beleőrülni a várakozásba. Tanulnom kell. Meg akartam mindent ismerni a világból, hogy később csak a vele töltött időre koncentrálhassak. Méltó társa és nevelt, művelt ember akartam lenni az oldalán, aki jártas a modern világ dolgaiban.


Felpattantam a földről és futva elindultam abba az irányba, ahol az őzeket éreztem.

- A vadászat majd segít lecsillapodnom, és utána megkeresem a gyárépületet, ahol megtanulhatok ruhát készíteni. – ezzel a gondolattal eredtem az őz nyomába.


Jasper


Körülöttem kitört fák szilánkjai hevertek mindenütt. Miután az erdőbe menekültem, erőből kicsavartam az első fát, ami az utamba került. A gyökerek recsegve engedelmeskedtek, majd a kiemelt fát erősen egy másikhoz hajítottam. Majd a következőt és a mellette levőt. Az önmagam iránt érzett harag fűtött, majd dühé alakult át. Hogyan lehetséges, hogy olyan szörnyeteg, mint én, létezhet?


Hogy csillapítsam a bennem tomboló dühöt, azt pusztítottam, amit magam körül találtam. Egyiket a másik után, míg csak nem álltam egy hatalmas fatörmelékből álló rakás közepén, a körülöttem lévő terület pedig be volt borítva ágakkal, levelekkel, törzskéreggel, és gyökerekkel.


Megijedtem, a földre rogytam, fejemet a kezeimbe temettem. Végignéztem a pusztítást, amit végeztem és éreztem, hogy valami megváltozott bennem. A mai este nem fordulhat elő még egyszer. Meg kell változnom magam és az emberek védelme miatt is. El kell szigetelődnöm, olyan messzire amennyire csak tudok. Döntöttem.

Majd bevillant Peter és Charlotte arca. A hála, amit akkor éreztek irántam, mikor megszöktettem őket Maria táborából, újra megnyugtatott, melegített, reménnyel töltött el. Tehát mégis volt valami apró értelme létemnek. Ezekbe az emlékekbe kell kapaszkodnom. Meg kell próbálnom felfedezni azt a kevés jót, ami létemhez köthető. Nem akartam a tettemen gondolkodni. El akartam űzni a bűntudatot, ami belülről mardosott, és tudtam, soha nem fog elmúlni, csak megtanulhatok együtt élni vele. Emlékeznem kell majd rá, hogy ez mégegyszer már ne fordulhasson elő.


Nem tudom meddig térdeltem ott magamban, de a Nap már felkelt, és ahogy gyenge sugarai áttörtek a felhőfoszlányokon, úgy éreztem számomra is megcsillan a remény egy halvány szikrája. Eldöntöttem mit teszek. Megkeresem Peteréket. Nem mehettem emberek közé, de egyedül sem akartam lenni, és ők ismertek, és tudtam, hogy szívesen látnának. Legutoljára az Amazonas felé tartottak mikor találkoztunk, így ott keresem őket először. Hátha a kutatás eltereli a gondolataimat.


- A futás és az úszás jót fog tenni. –gondoltam. Úgy érzem közben, mintha repülnék. Azt is szerettem, ahogy futás közben a hajamba kapott a szél. Az erdők sűrűjében sebesen haladtam a legközelebbi tengerpart felé. A Nap már leszállt mire lábam a vízbe tettem.


Úszás közben a langyos, kellemes víz mintha simogatta volna a bőrömet. A fehér, hullámos habok vidáman fodrozódtak körülöttem. Bár nem moshatták le a bűneimet, azokkal örök létemben együtt kell élnem, de apró felüdülést jelentett a lelkemnek.


Két hét alatt találtam rájuk az őserdő közepén, és azt mondták, addig maradhatok, amíg kedvem tartja. Bár ők még mindig embervérrel táplálkoztak, csak nagyon ritkán vadásztak és messzire mentek a búvóhelyünktől. Persze, ők nem érezhették, amit én éreztem, és nem is igazán értették indokaimat, de elfogadták a döntésemet, és mindent megtettek, hogy támogassanak. Tudták mi mindent köszönhetnek nekem azzal, hogy akkor nem öltem meg Charlotte-ot Maria parancsára.


Megnyugtató volt a közelükben lenni. Sugárzott belőlük a boldogság és az egymás iránti szenvedélyes szerelem. Sokat nevettek, viccelődtek, és próbáltak engem is bevenni a versenyekbe, játékokba. Mivel szilárdan eldöntöttem, nem bántok soha többé embert, az Amazonasban élő nagyvadakra vadásztam, és ez bár soha nem érhet fel az emberi vér ízével, csak ezt a kompromisszumot voltam hajlandó elviselni.


Alice


5 év telt el. A körülöttem levő világ lassú változásba kezdett. Az emberi világ a háború után lábadozott. Mindenhol éhínség, szegénység, fájdalom maradt a háború után. A lovas kocsikat felváltották az autó mobilok, amik gyorsabbak és korszerűbbek voltak négylábú elődeiknél.


Megtanultam, hogy gondoskodjam magamról, ruhát készíteni, varrni, fonni, hímezni. Éjszakánként a szabad estéimet könyvtárban töltöttem (valahogy mindig megtaláltam a nyitott ablakot!). Nappalra a várostól távolabbra eső erdőkbe mentem, vadásztam, szaladtam, fogócskáztam szarvasokkal és őzekkel, a kiélesedett érzékszerveimet teszteltem. Új képességeimet fedeztem fel, és gyakoroltam, hogy meg tudjam védeni magam, ha ellenséges vámpírral találkozom.


És iszonyatosan magányos voltam. Alig volt látomásom Jasperről az elmúlt 5 év alatt. Csak foszlányokat láttam, még mindig az Amazonasban volt. De, ezen kívül, semmi egyebet nem tudtam meg róla. Hogy –hogy érzi magát? Le tudja –e győzni a kísértést? Mi történt eddig vele? Milyen volt a régi élete? Mindent tudni akartam róla. De leginkább ezt a két dolgot: Meddig akar ott maradni, és legfőképpen, hogy mikor találkozunk?


Egyedül voltam, mert nem barátkozhattam senkivel. Habár a szomjam már nem hátráltatott, és a szemem színe aranybarnává változott az első év után, és már elég könnyen elviseltem az emberek közelségét is, de egy idő után feltűnne nekik, hogy nem változom, és akkor el kellene mennem. Ezen felül ma már nem is nagyon mernek a közelembe jönni, és aki érzékeli, hogy nem közülük való vagyok, megtartja a három lépés távolságot.

Így hát csak abban reménykedhettem, hogy mihamarabb találkozni fogok az én harcosommal.


Alkonyodott, és bementem a városba a már előre látott kikapcsolódás reményében, (lóverseny, és az első sorból nézhetem). De a sikátorban elhaladva a szemem elhomályosodott…


Egy kis izgő-mozgó fekete hajú leány ült magában az ajtóval szembeni pultnál. Csészéjében rózsaszínű teát kavargatott. Lábai idegesen kalimpáltak a levegőben a földtől három centire. A helyiség egy kellemes hangulatú kis kávézó volt, meleg beltéri megvilágítással. A leány úgy tűnt, mintha várna valamire… vagy valakire.


Ahogy a csapzott, mézszőke hajú vámpír belépett, egyből összetalálkozott pillantásuk, és az idegen vámpír sötét szemei nem eresztették a leány boldogságban és reményben úszó szemeit. A leány leugrott a székről, mielőtt túlságosan is magukra vonták volna a figyelmet, és odaszaladt a meghökkent és kissé tartózkodó vámpírférfihoz.


- Nagyon megvárakoztattál! – Mondta vidáman a férfi szemébe egy csábos mosoly keretében.

Jasper felé nyújtotta kecses, fehér kezét, majd némi hezitálás után, Jasper megfogta, és kezet csókolt a kis mosolygós szépségnek.


- Nagyon sajnálom, Hölgyem! – ennyi jött ki a torkán, alig suttogva, de én így is tökéletesen hallottam. Erősen megszorítottam kezét, biztatva, hogy nem baj, majd elindultam az ajtó felé és magammal húztam őt is, ki a zuhogó esőbe.


- Gyere, menjünk innen! – és az ajtón kívül, kéz a kézben sétáltunk, mit sem törődve a körülöttünk levő világgal.


- Ismerek egy csendes, száraz helyet, ahol beszélgethetünk.


Örömömben megkapaszkodtam a ház falában, ahogy visszatértem a látomásból.

- Végre, láttalak, Jasper, és hamarosan találkozunk!


2010. március 19., péntek

Egy kiállítás zárása, avagy P. Rónay Gábor Kiállítása Cegléden a Gimnáziumban



Három héttel ezelőtt emailt kaptam egy kedvelt, gimnáziumi tanáromtól. A levélben a kiállítás zárójára invitált! A záró szón elgondolkodtam egy kicsit… Soha nem tartozott az átlag emberek közé. Rajz tanár és művész tanár, egyetemet végzett ember, aki mégis képes mindig mosolyt csalni az ember arcára, valami meghökkentővel és rendhagyóval.

Öt éve ismertem meg először a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban, de csak két évvel később kezdett el tanítani rajzból, és az ő támogatásával készültem fel a rajz érettségire. Ha kellett, keményen megmondta a véleményét, (vágjam le a rajz tetejét, mert nem kell; rajzoljak még oda valamit, miért ne repülhetne ott egy autó…) de mosolyogva meg is dicsért, ha elsőre megtetszett neki egy két rajzom, eltaláltam a színeket, jó lett egy kompozícióm, vagy épp csak megragadtam egy kép lényegét.

Izgatottan vártam milyen lesz egy ilyen energikus, mindig humoros, ötletekkel és kellő tudással rendelkező korabeli művész kiállítás ZÁRÁSA. Szó szerinti zárása, mert a kiállítás fő momentuma a képek leszedése volt. Diákok (régiek és újak), tanárok/barátok, családtagok, ismerősök várták, ugyan most mivel rukkol elő Gábor / bácsi.
Kürti György és Tótin Lóránt kicsit megszeppent beszéde után (általában, mint mondták megnyitni szokták a kiállításokat és nem bezárni), elvarázsolódtunk Petrik Gábor játékától majd jött Girst Ádám félig videó, félig élő elköszönő beszéde. Gábor itt sem hagyhatta ki a kis geget, létrára állva tartott árnyékot a már előre felvett, tévében lejátszott beszédben, majd a csatlakozott az élő Ádám mellé, aki így folytatta beszédét. Ezek után, aki tudta megnézegethette utoljára a képeket még leszedésük előtt, mert, hogy ez volt az este fő célja. A szerény, megszeppent tanár úr mosolyogva fogadta a véleményeket, kritikákat, gratulációkat egyik kezében az anyukája által készített nagyon finom süteménnyel, másik kezében az apukája pincéjéből származó zamatos vörösborral.

Egy jó fél óra múlva, mikor úgy gondolta már itt lenne az ideje, Girst Ádám segítségével, és egy kis létrán billegve, elkezdte egyesével elvágni a felfüggesztő drótokat. Miközben levágta a festményeket, megismerhettük az életét, a gondolatait, mit és miért készített. Minden egyes műhöz fűzött véleményt, kommentárt. A reggel- délben- este sorozattal kezdte. Ceglédet ábrázolta a kétszer három képből álló képsorozat. Volt egy malacos kép és egy régebbi stílusú, szöveggel a háttérben. Egyedi stílusa, hogy minden képébe beleír, vagy belefestette a szót, vagy lakkal fújta körbe, ami csak természetes fényben látszódik. Egy sikító, megbabonázott arc- megbabonáz. És a dobogó fölötti falon két hosszú, 6 kis képből álló sorozat. Minden képen egy ember, egy érdekes beállításban, és egy szó körülötte. Az első hat kép- kérdések, míg a második hat kép – válaszok. Elmondása szerint ő ezekre kereste, és néha még most is keresi a válaszokat, de vannak válaszai, amiket már megtalált. Ezeket festette le a kisképekben.

Végül a hosszú falon az élete és a családjához kapcsolódó képei. A kisfiú, aki a Gerje partján ül egy képen, elmesélte mit jelent neki az a kis alföldi patak, mennyire szereti a vizet. Mesélt a föld szeretetéről, mennyire tiszteli apukáját, aki két kezével művelte meg a földet egész életében. Megpróbálta lefesteni a puszta homokos földet (szerinte sikertelenül), és gyönyörű tájakat az Alföldön. És utoljára hagyta azt a képet mely családját ábrázolja. Feleségét, és fiát meg lányát, akik anyjuk ölére borulnak. A kép a kiállítás záró kezdetéig készült, mert mindvégig nem tartották hitelesnek az arcokat, de én úgy hiszem ritkán láttam ennél szebb vallomást egy képbe rejtve. A végén nekik köszönte meg Gábor, a kitartást és a támogatást, a sok év alatt. És mégis ezek mellett a megható képek mellett, nekem mégsem ez volt a kedvencem. Volt még egy három részből álló sorozat, ami a pózolás címet kapta, ugyanis Gábor például fotózkodott két lába között papírcsákóval és a tarkója mögött egy csirkecombbal. Nem tagadta ő is, ezek a képek kifejezetten a fiataloknak készültek. És azt hiszem ez a humor és önirónia jellemző talán leginkább a jellemére. Örültem, hogy el tudtam menni, és kicsit talán megint jobban megismertem a művei alapján.

2010. március 17., szerda

Örvendezés


Miközben írogatom a 4. fejezetet, nem tudtam megállni, hogy köszönötet ne mondjak, ugyanis a héten átléptem a 300-as látogatottságot. Nagyon köszönöm mindenkinek aki benézett, vagy szétnézett, és ennek köszönhetően növelte a látogatóim számát. Azoknak pedig külön köszönöm, akik folyamatosan visszajárnak. Próbálom úgy színesíteni a blogot, hogy ti is kedveteket leljétek benne.

Már az előolvasásnál tart a 4. fejezet, és ha kijavítgattuk felkerül ide is.
De mivel látom a folyamatos visszajárást, mindenkit arra szeretnék kérni aki olvassa, kommenteljen a bejegyzés alatti Megjegyzések- nél, mert kíváncsi lennék kinek, hogy tetszik vagy épp nem tetszik. Ne hagyjatok elbizonytalanodni!

Van egy kapocs ég és föld között…, ha ezt a kapcsot megtalálod, minden értelmessé válik, még a halál is. Ha viszont nem leled meg, minden értelmét veszti, az élet is.
(Göröngyös mennyország)

2010. március 11., csütörtök

Frissítések a blogon


Amint látjátok, egy kicsit javítottam a blog design-ján. Feltettem egy Facebookos menüpontot, amit igyekszem frissítgetni a legújabb szösszenetekkel. Lett új számlálóm, hogy tudjam hányan jártatok itt eddig, és most végre sikerült feltennem a zenelejátszót is, melynek összeállításába olyan dalokat tettem, amik segítenek az alkotásban ( legyen az írás, festés, rajzolás). Írás közben is szeretek zenét hallgatni, kellenek olyan dalok, amik megihletnek.

Szóval mostmár villogok, csörgök- zörgök, van édes kutyus minden nap, képek, blog- és honlapajánló....mindenféle amire az okos tanárunk azt mondta " a mai fiataloknak ez kell".

És még mindig nagyon kérem azokat, akik rendszeresen visszajárnak( tudom, mert látom a számlálón a napi 4-5 állandó látogatót) és olvassák az Utazás a boldogsába című ficemet, hagyjanak kommentet mert kevés visszajelzés érkezik, és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Hagy okuljak, mindenki javára!

Alice Csodaországban - Filmajánlóm



Hétfőn voltam megnézni a moziban barátnőmmel az Alice Csodaországban-t.
Először is, itt egy kis leírás a filmről.
Történet:
Alice visszatér a kislányként megismert különös világba, hogy újra találkozzon gyerekként megismert különös barátaival: a Kalapossal, Nyalka Nyúllal, Vigyori Úrral, Bölcselővel és a különös ikerpárral, Tutyikával és Mutyikával. A lány fantasztikus utazásba kezd Csodaországban, melynek legfőbb célja a zsarnok Vörös Királynő uralmának megdöntése.


rendező: Tim Burton
író: Lewis Carroll
forgatókönyvíró: Linda Woolverton
zeneszerző: Danny Elfman
operatőr: Dariusz Wolski
producer: Tim Burton, Jennifer Todd, Suzanne Todd, Richard D. Zanuck
vágó: Chris Lebenzon


szereplő(k):
Mia Wasikowska (Alice Kingsley)
Johnny Depp (Kalapos)
Helena Bonham Carter (Vörös Királynő)
Anne Hathaway (Fehér Királynő)
Michael Sheen (Nyalka Nyúl)
Stephen Fry (Vigyori Úr)
Matt Lucas (Tutyika / Mutyika)
Alan Rickman (Bölcselő)
Crispin Glover (Kör Bubi)
Christopher Lee (Sárkánygyík)
Noah Taylor (Badar)
Barbara Windsor (Hőscincér)

szinkronhang:
Molnár Ilona (Alice Kingsley magyar hangja)
Nagy Ervin (Kalapos magyar hangja)
Für Anikó (Vörös Királynő magyar hangja)
Faragó András (Vigyori Úr magyar hangja)
Amit mindenképpen el lehet mondani, hogy a látvány magával ragadó. Mivel a film 3D-ben is nézhető, már ez is magába foglalja a fantasztikus képi világot, amit Tim Burton ( Halott Menyasszony, Swenney Todd-A Fleet Street démoni borbélya, Charlie és a csokigyár stb.) egyedi stílusvilágával még külön megfűszerez. Jonny Deppel már, mint jól összeszokott páros, sorban ez a hetedik közös filmjük. Imádom Jonny alakításait, minden karaktere egy különc, kissé habókos figura, és nincs köztük két hasonló. Itt is tökéletes, mint bolond kalapos.


A történet maga nem újdonság, aki emlékszik az eredetire, nem csalódik. Megvannak a régi szereplők, az óra most is ketyeg, az állatok beszélnek, és Alice még mindig képes kitalálni 6 képtelen dolgot reggel iskola előtt:-) De hogy mi a különbség egy holló és egy írósztal között?
Hát azért el kell menni a moziba, hogy ez kiderüljön......


Nem lettem ettől a filmtől okosabb, vagy bölcsebb. Nem akar tanítani, nevelni. Ez 100 perc csoda, ami elvarázsol, megnevettet, kikapcsolódhatunk egy kicsit a rohanó világból. Aki szereti a meséket, a csodákat, a köddé váló macskát ( ő a kedvencem) vagy Tim Burton és Jonny Depp filmjeit, az mindenképpen nézze meg! Egy újabb örömteli élmény!

Az aláhúzott nevekre kattintva még több képet és információt találhatottok az alkotókról, szereplőkről!

2010. március 3., szerda

Twilight ficem 3. fejezet

Sikeresen megírtam a harmadik fejezetet is, és örömmel jelentem, egyre jobb kritikákat kapok:-)
Szeretném megköszönni ezt a fejezetet Anettnak is, aki volt olyan kedves és elvállalta a fejezetek előolvasását. Sokat segít a nyelvtani és fogalmazási gondokban, és ellát mindenféle jótanáccsal is.
Szóval ezt a fejezetet neked ajánlom.

Talán ez a fejezet most kicsit izgalmasabbra, érdekesebbre sikerült, sokat kutattam háttéranyag utána, és vannak benne személyes tapasztalataim is. De olvassatok bele és minden kiderül, vagy nem:-)
(És ha tetszik, alul a megjegyzésben szívesen fogadom)

Jó szórakozást!

3. Belső kényszer

Jasper

Magányos voltam. Mióta elhagytam Mariát, messzire jutottam, és éreztem a változást, ami elindult bennem, de az ösztöneim mélyen belül mást sugalltak. Világ életemben, emberek között éltem, vonzódtak hozzám, és érzéseik miatt én is vonzódtam hozzájuk.

Soha nem voltam teljesen egyedül azóta, hogy átváltoztam. Most, hogy volt időm gondolkodni, egyre többször jutott eszembe Maria. A várakozás izgalmai, amíg felkészületlen áldozatainkra leselkedtünk. A harc közbeni bátorító szavak, a hatalom és a győzelem mámora, amit mindig éreztem mellette, minden egyes megnyert csata után. Mintha egy hosszú sivatagi séta után egy szomjazónak vizet adnának. Leírhatatlan, elsöprő élmény, én pedig alig vártam, hogy kedvére tehessek, segítsem őt és szolgáljam, akár parancsnokaként, akár hűséges szeretőként, ha kedve tartotta.

Habár kegyetlen volt, és más szemében vérszívó gyilkosnak tűnhetett (mert gyilkosok is voltunk mindannyian), én megismerhettem olyan belső félelmeit és vágyait melyről mások nem is sejtették, hogy létezik. Eszembe jutott az első győzelmünk és…, hogy mit követtem el előtte.

12-en voltunk a csapatban. Ezek közül 4 új harcos; és még bőven erejük teljében. Akaratosak voltak, engedetlenek és nem voltak tisztában képességeikkel. Maria engem kért meg, hogy felügyeljem őket. Képességemnek köszönhetően mindig tökéletesen tisztában voltam mit éreznek, és ha túl hevesek lettek vagy veszélyessé váltak, abban a pillanatban meg tudtam őket nyugtatni.

De a 4 új vámpír közül volt egy lány, Lane, aki nem akarta elfogadni mivé változtattuk (bár nem hibáztathattam érte). Éreztem a lány dühét, pusztítani akart, gyilkolni, és nem tudta feldolgozni az átváltoztatása következményeit. A gyűlölete Maria ellen irányult és én nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy teremtőmnek, a számomra legfontosabb lénynek a világon bármi baja essen. Így hát félrehívtam a vámpírlányt, mondván gyakorolni akarok vele és miután lenyugtattam ösztöneit, kihasználva pillanatnyi esetlenségét, gyorsan lecsaptam rá, felhasználtam ellene harci tudásom: kicseleztem, gyorsan megkerültem hátulról, és ráugorva hátára fejét egy erős rántással elválasztottam testétől.

A szerencsétlen nem sejtette mit készülök tenni vele, és váratlanul érte támadásom. Halála előtt mély üvöltés hagyta el torkát, és utolsó lélegzetével átkot küldött fejemre.

A fájdalom óriási lökéssel csapott meg, és a lány utolsó rezgéséből még éreztem az undor és a megvetés maradék, felém rebbenő fuvallatát.

Mintha visszhangzott volna belsőmben kiáltása. A gyilkosság utáni bűntudat ezután következett. Öltem. Méghozzá nem táplálkozás miatt, hanem gyilkos szándékkal azért, hogy Maria védelmét szolgáljam. Ezelőtt soha nem öltem gyilkos szándékból, csupán létem fenntartása miatt, és mindig is érzéseimmel ellentétes volt bántani egy fiatal nőt, arra neveltek, hogy őket védelmezzem.

Majd ezután a gyilkosság miatti bűntudatot a félelem váltotta fel, a félelem attól, mit fog szólni Maria, miután végeztem egy stratégiailag fontos katonájával, épp a közelgő Monterrey ütközet előtt. Az ellenséges vámpír klán létszámban nagyobb volt, de kevés volt az újszülött köztük, és nekünk szükségünk volt a friss, erős katonákra.

Mivel nem erre számítottam, még jobban meglepődtem, mikor elárultam Mariának tettemet és nem éreztem mást felőle csak büszkeséget, vágyat, boldogságot, megnyugvást, de haragot nem.

- Nem mondom, hogy örülök ennek, de nem vagyok mérges – mondta Maria és közben mélyen a szemembe nézett. – Köszönöm – Tette még hozzá pajkosan mosolyogva. – De ez azt jelenti, hogy egy katonánkkal kevesebb lett, és ezt pótolnunk kell.

Örült annak, hogy megvédtem, hogy ennyire hűséges voltam hozzá és örült, hogy ilyen képességgel rendelkező harcost tudhat maga mellett. És éreztem hirtelen feltámadt vágyát is, melyet az érte hozott áldozatom táplált. Habár éreztem némi indulatot, amit gondolom a harcos megölése miatt érezhetett és némi félelmet a megérző képességem miatt, de nem büntetett meg, mint ahogy azt vártam.

Nem szidott le. Ráadásul mindennek ellenére előléptetett, kinevezett főparancsnoknak és rám bízta az újszülöttek katonai kiképzését, és szellemi felügyeletét. Így elkerülhette a lázadásokat és biztonságban tudhatta magát, és egyszerre megoldotta a csapat felkészítését a támadásra.

Majd ezek után olyan éjszakát töltöttem vele, amelyet legmerészebb álmaimban sem bírtam elképzelni egy nővel sem. És mondanom sem kell, egy hónapon belül miénk lett Monterrey.

Azt hiszem valahol itt vált ketté a lelkem megmaradt darabja. Az ember, akinek bűntudata volt, mert meggyilkolt valakit egy kegyetlen hadvezér szolgálata miatt, küzdött azzal az ördögi, vámpíri lénnyel, aki az elismerésre várt, hogy kiérdemelje a vezére csodálatát és tiszteletét, és persze szenvedélyesen vágyott magára a nőre is.

Zsoldossá váltam miatta, kegyetlen gyilkossá, mégis követtem minden pillantását, mozdulatát, kitöltötte minden gondolatomat. Belülről kezdett marcangolni a düh és a gyűlölet magam iránt, majd később iránta, és sok időnek kellett eltelnie, mire annyira meggyűlöltem, (őt és magam is) hogy el tudtam tőle szakadni. Néha az életben kockáztatni kell, bizonyos utakat követni, másokat pedig elhagyni. Én az utóbbit választottam. Így minden ismert dolog szertefoszlott és egyedül maradtam a folyamatosan változó világban. - Vajon lesz egyszer valaki, aki iránt hasonló vonzalmat érezhetek?

Alice

Azóta, az utolsó látomás óta alig-alig láttam Jaspert látomásaimban. Ha láttam is, csak erdőben és jelentéktelen helyeken, amiket nem tudtam hová kötni. Láttam ország táblák mellet elsuhanni futás közben, átszelte Észak Amerikát és dél felé tartott. Láttam Philadelphia tábláját az országúton. Főleg éjszaka utazott, úgy tűnt, mióta a városban látta a lányt, azóta nem akart emberek közé menni, vagy legalábbis nem kísérletezett vele, és én nem láttam.

De nem mondtam le róla, eldöntöttem továbbra is keresni fogom, és amit én egyszer a fejembe veszek… viszont addig is el kellett töltenem az időt valamivel. Kezdtem belefáradni, hogy csak az erdőben szaladgálok, vadászom és este néha besettenkedek a közeli városokba.

Tanulni akartam. Pótolni azt a sok hiányt, amit elfelejtettem vagy még nem volt módom megtanulni. Megismerni a világot, a kultúrákat. Mindig nagyon tetszettek a csipkés, fodros ruhák, a rövid szoknyák, amiket láttam. És mivel kiderült, hogy nem kell éjszakánként aludnom, rengeteg időm felszabadult. Egyszerűen nem volt szükségem az alvásra és még csak nem is voltam álmos az átváltozás óta. Sokszor éjszaka, ha nem utaztam, képzeletben ezer meg ezer ruhát terveztem. Sötétkék bársony felöltő kabátka, arany gombokkal. Testhez simuló, rövid, térdig érő fehér charlstone szoknya és halványkék selyemblúz, gallér nélkül egy csinos sállal. És persze nejlon harisnyával és magassarkúval, amit nemrég láttam egy piacon sétáló hölgyön. Már rég megterveztem magamban milyen ruhát szeretnék.

De meg akartam tanulni, hogyan lehet elkészíteni azt, amit megterveztem.

Viszont több szálon is problémákba ütköztem. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem mehettem napfényben emberek közé, mert bőröm csillogása túl feltűnő lett volna és nem engedhettem meg, hogy bárki megtudja, mi vagyok.

Habár nem tudtam, hogy kerültem az utcára abban a pöttyös hálóingben, feltételeztem, hogy nem véletlenül, valószínűleg valamilyen elkülönített intézményből, ahova lehet, hogy épp a jövőbelátó képességem miatt zártak. De semmit nem tudtam biztosan, és mivel nem emlékeztem, nem akartam kockáztatni. A másik probléma, hogy nem ismertem a határaimat, és nem tudtam, hogy bírnám ki ilyen körülmények közt az emberek közelségét. Úgy tűnt, a csak állatvért tartalmazó étrendem is elegendő a létezésemhez, de azért mindig messzire elkerültem az embereket, ha a városba mentem.

Szemeim előtt egy régi gyár épülete jelent meg a kikötőnél. A négyzetes, berácsozott ablakokon át be lehetett látni az óriási munkatérbe, ahol több százan dolgoztak. Rendezett sorokban és oszlopokban, több tucat varrógép állt egymás mellett. Kendővel bekötött hajú nők álltak a gépek mellett, óvatosan igazgatták a ruhaanyag széleit a sebesen föl-le mozgó tűk alatt. Egy nagy, fehérre festett tábla hirdette a bejárat melletti falon fekete betűkkel: Thomson varroda és szabóműhely, New York. Volt ott mindenféle szín (bordók, kékek, barnák, zöldek, pirosak) és majdnem mindenfajta anyag. Pamut, selyem, bársony, angol szövet, kockás és apró mintás, és a díszítéshez csipkék és fodrok.

Estefelé járt már, a nap lemenőben volt, és 6 után már kezdtek készülődni a munkából hazafelé. Nagy ricsajjal és felélénkülve ballagtak kifelé a gyár oldalbejáratán a hazaigyekezők.

Ekkor megláttam magam, amint a gyár bal oldala melletti kis sikátorban lapulok a fal mellett. A fekete hajam egy szemembe húzott fekete-bordó kalap takarta, vártam, hogy a tömeg elvonuljon. A lámpákat még nem kapcsoltak fel, de már alkonyodott. A tömeg elindult, és én is elindultam a bejárathoz, és épp mikor megfogtam volna a kilincset, egy magas, vörös göndör hajú lány lépett ki az ajtón és belém botlott.

Az megilletődöttségemben elkaptam a fejem, és úgy mondtam – Ohh, nagyon sajnálom, elnézést, figyelmetlen voltam. – Majd indulni is akartam tovább, mikor a lány megfogta a karom.

- Ne haragudjon, én nem néztem körül mielőtt kiléptem az utcára. A nevem Anne Rice. – És kedvesen rám mosolygott, majd odanyújtotta kesztyűs kezét. Vidáman én is visszamosolyogtam. – Örvendek. Az én nevem Alice Green. Majd kezet fogtunk, ezután a távozó hölgy megfordult, és ellibegett a gyárajtótól az éjszakába.

Szinte pont az a ruha volt rajta, amit már oly sokszor megálmodtam magamban. Halványkék selyemblúz, sötétkék bársony felöltő és egy elegáns rövid, fehér charlston szoknya. Persze magassarkúval. Mivel azt gondolta ott dolgozom, nyitva hagyta a bejárati ajtót…

Majd egy képváltás után, láttam, ahogy hajnalban kisétálok a gyárból, kezemben egy ugyanolyan ruhával, amilyet Anne viselt.

Visszatérve a látomásból nagyon megörültem. Nem elég, hogy be tudok jutni majd a gyárba elkészíteni a megálmodott ruhát, de még egy hölggyel is találkozom, aki nagyon kedves lesz velem. Nem riad meg, nem fél a közelembe jönni és volt elég bátorsága kezet nyújtani. Akármilyen furcsa is, valahogy nem érzékeli mi vagyok, és a szemembe húzott hegyes kalapnak hála a szememet sem fogja látni. És persze szemügyre akartam venni a ruháját közelebbről is.

Hirtelen bevillant a felismerés; azt sem tudom, hogyan kell felvarrni egy gombot. Habár, láttam már látomásban, hogy foltozzák az anyák otthon a szakadt ruhákat, én magam még soha nem próbálhattam ki ezt, és azt sem tudtam, hogyan kezdhetnék neki. Olyan lettem, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát. A hirtelen jött öröm, ahogy jött, úgy el is illant.

Elgondolkodtam, és fél másodpercen belül megállapítottam, hogy ez azt jelenti, az iménti jelenet még soká fog bekövetkezni. Előtte meg kell figyelnem, hogy dolgoznak bent a munkások, mik a munkafolyamatok, praktikák. Majd szemem megint elhomályosult.

Japer egy sikátorban sétált a macskaköveken. Egy lenge barna ballonkabátot viselt, barna kalappal és egy szürke vászonnadrággal. Csendesen ballagott az utcán. A sarkon hirtelen befordult egy lengén öltözött nő, fekete térdig érő kabátja kigombolva, és teljes erőből nekiszaladt Jaspernek.

Jasper szemei elkerekedtek, majd mélybordóból feketévé sötétültek. Megpróbálta eltolni magától a lányt, de az megragadta a kabátja ujját.

- Ohh kedves, hova sietsz annyira. Előttünk az egész éjszaka. – suttogta Jasper fülébe.

Jasper ott akarta hagyni, nem akart a közelében maradni, de a lány feje előreborult Jasper vállára. Jazz beleszagolt hajába, látszódott rajta a kín, a fájdalom, hogy a bódult nő illata ellen küzdd, mely égeti száraz, kaparó torkát. A nő kezdte elveszteni egyensúlyát, majd teljes testsúlyával Jasper mellkasára dőlt.

Nyaka a feje mellett, a nő teljesen aléltan a karjaiban, ahogy megfogta nehogy elessen. Óvatosan leültette a földre, hátát nekitámasztva a falnak, de nem állt fel mellőle, nem tudta ott hagyni. A lány, felé fordította az arcát és karjával megint érte nyúlt. – Csókolj meg, éjjeli lovagom!

Jasperen eluralkodott az indulat, két keze közé vette a lány arcát és vadul megcsókolta. Keze lejjebb tévedt nyakára ,megtalálta a lány ütőerét és abbahagyva a bódító csókot, kezével végigsimított a kecses nyakon, majd beleharapott. A lány halkan felsikkantott, ahogy a fogak felsebezték nyakán a bőrt, de Jasper nem hagyta abba, és csak szívta a lány meleg vérét. Fekete szemei bevörösödtek. Aztán a lány nem ellenkezett, elvesztette eszméletét és nem is tért magához többet.

Mikor a lány kilehelte lelkét, Jasper felemelte a fejét nyakáról, és lekuporodott a halott lány mellé. Bódult, szenvedélyes, de elgyötört tekintettel nézett maga elé, fejét a kezébe temette. Feltört benne a bűntudat, az önvád, most tudatosult benne tette, hogy vérszomja lecsillapodott. Mintha egy száz éves öregember nézne magába, és merengne tettein.

Felpattant a lány mellől, és kiszaladt a sikátorból el egyenesen egy hirdetőoszlop mellett. A plakát egy színdarabot hirdetett, A kacér hölgyet, 1921. szeptember 12. – este 7 órára, melyet a New yorki Nagy Színházban tartanak majd. De Jasper nem látta, csak futott olyan messzire, amennyire csak tudott, a pár perccel ezelőtt még vele kacérkodó hölgytől.

Mikor visszatértem a látottakból, nem tértem magamhoz. Hogy teheti ezt Jasper? Láttam mennyire küzdött maga ellen, és most feladni készült egy nőcske miatt. De egyáltalán minek ment be a városba? És erről eszembe jutott a hirdetőtábla. New York. Tehát itt van, vagy lesz, és ez azt jelenti, van esély, hogy találkozzam vele.

Majd arra is rádöbbentem, hogy nem láttam magam a látomásban. Nem voltam ott. Azt már megtanultam, hogy hiába látok sok mindent, de ahol nem szabad ott lennem, nincs szorosan köze hozzám, ott nem látom magam. Viszont pont az ez előtti látomásba láttam, hová is kellene mennem. Régóta vágytam már arra a ruhára, és azt is tudtam a gyárat hol találom. De az Anne-nel való találkozásom nem ma este lesz… és még volt időm megtanulni mindent és megkeresni Anne-t.

Ma este fontosabb dolgom van. Ha életem leendő szerelmével találkozhatok, meg kell tennem mindent, hogy összejöjjön és meg kell próbálnom magakadályozni, hogy kísértésbe essen, és ártatlant öljön. Megmenthetem a szenvedéstől és az önmarcangolástól.

- Istenem, segíts megtalálni a helyet, hogy időben odaérjek. -