2010. december 31., péntek

Könyvajánló: Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt

EGY SZENT ESKÜ
EGY BUKOTT ANGYAL
EGY TILTOTT SZERELEM

A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát.
Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között – és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül. (Fülszöveg, Bookline)

Erről a könyvről először nem sokat tudtam, csak a borítója tetszett meg. Suli idő alatt vettem meg, és régóta ez volt az első olyan könyv, ami már aznap délután lekötött, és utána 3 este alatt el tudtam olvasni.
Gonosz angyalokról szól, de nem a hagyomásnyos értelemben. A könyv olvasása alatt, én is együtt féltem a főszereplő lánnyal, egyes részek kifejezetten hatásosak.
A tröténet nem sokban kölünbözik a mostanában divatos kliséktől. Adott egy tinédzser lány, aki mellé egy unszimpatikus fiút ültetnek. Kezdteben ki nem állhatják egymást, a fiú pimasz, lezser stb. És persze, kialakul a se veled, se nélküled szerelem, kiderül a titok, és egy hatalmas csattanó van a végén.

Tehát a történet nem igazán nagy meglepetés, de a mesélési mód már annál inkább. Sok kis apró érdekesség került a leírásba, és néha egészen hátborzongatóak. Nem szokványos anygalokról van szó benne, van egy kis középkor, némi szerelmi mágia, és megmutatkozik az önfeláldozás ereje. Avagy, hogyan lesz egy bukott angyalból ember.

Leköti a figyelmet, és izgalmas. Mindenképpen üdítő a sok vámpíros történet után. Kevésbé romantikus, inkább pikáns, és pimasz. Angyal kedvelőknek ajánlom. És mindenkinek, aki egy kis kalandra vágyik a sötét oldallal.

3 megjegyzés:

  1. kedvellek Aranymag :D végre egy ember aki szintúgy beleéli magát ebbe a könyvbe mint ahogy én is tettem :D

    VálaszTörlés
  2. nem tom ki hogy van vele de én 2 nap alatt el olvastam és nagyon tetszett mert ellehet képzelni mi történhetett velük és engem annyira magával ragadott h nem lehetett hozzám szólni alig várom h a 2 és a 3 is el olvashassam

    VálaszTörlés
  3. Ha az első tetszett, kedves névtelen, garantálom, hogy a második is tetszeni fog. .-)

    VálaszTörlés