Érdekes volt most a sok szomorú, negatív könyv után egy ilyen magyar gyöngyszemet olvasni.Egy kurzus kapcsán került szóba ez a könyv, ott szó volt arról, a külföldiek milyennek látnak minket és mi milyennek látjuk magunkat.
Lackfi stílusa, igényessége, kissé fanyar szellemessége ebben a könyvben is lenyűgöző. A szókincséről, jó humoráról már eddig is ismert író most kitett magáért és számba vette azokat a dolgokat, amiket mi gondolunk magunkról, azokat, amiket a külföldiek gondolnak rólunk, vagy azokat a dolgokat, amiket mi gondoljuk, hogy rólunk hisznek.
Esik szó az ételekről, a történelemről, a helyi szokásokról (legyen az ivászat, evészet), társasházi idős néni receptjeiről, vagy banki alkalmazott viselkedéséről. Nyelvismereti kalandokról, dicső történelmi hősökről, hadvezérekről, az elszármazott magyarokról, és persze a híres zenénkről és még híresebb tudósainkról, kutatóinkról.
Lackfi minden résztémakörnek egy-két tömör, de annál tartalmasabb oldalt szentel, melyeket P. Szathmáry István illusztrált (nagyon találóan). Mondandójában rengeteg vers, közmondás, szólás, számunkra ismerős jellemző vonás köszön vissza, még ha néha kicsit keserű szájízzel is olvassuk ezeket.
Rövid könyv, aki kicsit el akar mélyedni a magyar valóságban, mindezt szórakozva, bátran olvassa el, pár óra alatt átolvasható. Tanulságos... Nem csak belföldieknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése